A MÚOSZ székházában ma délelőtt három újságíró vehette át a Hevesi Endre Díj Alapítvány elismeréseit. Hanula Zsolt, az Index munkatársa és két életműdíjas, Füstöss László és Horváth András.
(more…)

A MÚOSZ székházában ma délelőtt három újságíró vehette át a Hevesi Endre Díj Alapítvány elismeréseit. Hanula Zsolt, az Index munkatársa és két életműdíjas, Füstöss László és Horváth András.
(more…)
A Tudományos Újságírók Klubja a társaság megalakulása 25. évfordulója alkalmából ünnepi közgyűlést tartott 2015. november 25-én a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala konferenciatermében. (more…)
A Tudományos Újságírók Klubjának elnöke, Dürr János különdíjakat adott át középiskolás diákoknak a Természet Világa folyóirat jubileumi Természet–Tudomány Diákpályázatának díjkiosztó ünnepségén 2016. március 19-én a Magyar Tudományos Akadémián.
A legszebb stílusban megfogalmazott pályamunkáért a díjat Péterfi Orsolya, a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum diákja a Dr. Máthé Ákos idegsebész című dolgozatáért, és Veréb Sándor Andor, a Kiskunhalasi Bibó István Gimnázium tanulója A postagalamb versenyteljesítményét befolyásoló tényezők című írásáért vehette át.
A hagyományokhoz híven az idén is átadják a Hevesi Endréné Kalmár Magda által alapított
Ebben azok az újságírók – indokolt esetben újságírói munkát végző szakemberek is – részesülhetnek, akik az előző évben a tudomány és a technika új lehetőségeinek, eredményeinek népszerű ismertetése érdekében a legtöbbet tették, illetve a legérdekesebb és közérthető magyarsággal fogalmazott cikkeket írták.
A díjak elnyerésének hitelességét oklevél bizonyítja, amelyhez 100 000 Ft járul.
Az Életműdíjat a Dimenzió Média Alapítvány támogatta.
Az ünnepélyes díjátadás
2016. április 29-én, pénteken 10.30 órakor
a Magyar Újságírók Országos Szövetsége Táncsics termében lesz,
(1064 Budapest, Vörösmarty u. 47/a.)
amelyre tisztelettel meghívjuk.
Budapest, 2016. április 25.
A Hevesi Endre Alapítvány kuratóriuma
Információ: kisstimi@muosz.hu
Az ENSZ genfi székhelyű Szellemi Tulajdon Világszervezete 2000. évi közgyűlésén döntött arról, hogy április 26-át a világ társadalmi fejlődéséhez és haladásához meghatározó módon hozzájáruló műszaki alkotók és művészek munkásságának és eredményei védelmének szentelt világnappá nyilvánítja, amely tisztelgés az emberi tudás és képzelőerő, a kreativitás előtt. (more…)
Ezüst jubileumához érkezett az 1990-ben alakult Tudományos Újságírók Klubja – eredeti nevén Tudományos Újságírók Kamarája –, mely azzal a céllal jött létre a MÚOSZ tudományos-műszaki szakosztályának utódjaként, hogy a tudományos újságírásnak is legyen független szakmai szervezete. (more…)
A Szakújságírók Egyesülete szívesen látja a Tudományos Újságírók Klubja érdeklődő tagjait következő rendezvényén, melynek keretében látogatást terveznek az Agroster Besugárzó Zrt.-nél, ahol Magyarországon egyedül végzik a különböző termékek, élelmiszerek csíramentesítését és sterilizálását a fogyasztói biztonság fokozása érdekében ionizáló energiával. Bemutatják a besugárzó üzemet, ahol az energiaforrás egy, a biológiai védelmet szolgáló kamrában található. Bánréti Miklós igazgató tájékoztat a cég legújabb fejlesztéseiről.
A látogatás kezdete: 2016. április 14, csütörtök 10 óra.
Helyszín: Budapest X. Jászberényi út 5
Közösségi közlekedés: 28-as villamossal az Élessarok megállóig.
Személyes adatokat ezúttal megadni nem kell, csak a jelentkezés tényét, hogy tudják, hány résztvevőre számítsanak.
A TÚK 15. alkalommal rendezte meg Tihanyban a Simonffy szemináriumot. A 2014. május 23-24-én tartott összejövetel helyszíne az MTA Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézete volt. A formális előadásokat és beszélgetéseket a könyvtárban tartottuk, az informális tapasztalatcseréket a falu több pontján, sőt Paloznakra is jutott egy rögtönzött tanulmányi kirándulás. (more…)
2014. május 20-án tartottuk az idei közgyűlést, ami egyúttal tisztújító közgyűlés is volt. A résztvevőket dr. Antal Ildikó, a múzeum igazgatója is köszöntötte. (more…)
A hagyományokhoz híven idén is átadták a Hevesi Endréné Kalmár Magda által alapított Hevesi Endre-díjat. A rangos szakmai elismerésben azok az újságírók – indokolt esetben újságírói munkát végző szakemberek – részesülhetnek, akik az előző évben a tudomány és a technika új lehetőségeinek, eredményeinek népszerű ismertetése érdekében a legtöbbet tették, illetve a legérdekesebb és közérthető magyarsággal fogalmazott cikkeket írták. (more…)