Simonffy szeminárium a változatosság jegyében

A TÚK 15. alkalommal rendezte meg Tihanyban a Simonffy szemináriumot. A 2014. május 23-24-én tartott összejövetel helyszíne az MTA Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézete volt. A formális előadásokat és beszélgetéseket a könyvtárban tartottuk, az informális tapasztalatcseréket a falu több pontján, sőt Paloznakra is jutott egy rögtönzött tanulmányi kirándulás.

Május 23-án, pénteken Dürr János köszöntötte a résztvevőket, majd az Intézet igazgatója, G.-Tóth László üdvözölte a hallgatóságot és bíztató szavakkal ismertette a Balaton, illetve a tó kutatásának helyzetét. A délelőtti programot Lukácsi Béla vezette. A közszolgálati média tudománynépszerűsítési műsorpolitikájának szerkesztési elveiről folytatott tanulságos beszélgetést Gózon Ákossal, aki az MTV Zrt. Közéleti-, Dokumentum- és Vallási Produceri Iroda projektmenedzsereként válaszolt a kérdésekre. Nem volt könnyű dolga sem a kérdezőnek, sem a válaszolónak. Lukácsi Bélának azért nem, mert a mai magyar közszolgálati média rendszere kívülről eléggé átláthatatlannak tűnik és ebben a tudományos ismeretterjesztés helyzete méginkább. Hosszú hónapok levelezése közben több meghívott sem vállalta a megjelenését. Gózon Ákos pedig nincs olyan régen ezen a poszton, ezért több területen egyelőre csak remélni tudja, hogy valóban úgy valósulnak meg az elképzelései, ahogy szeretné. De megismerhettük a műsorgyártás és sugárzás rendszerét az ötlettől az elfogadtatáson és a gyártáson keresztül a különböző csatornák szerepéig. A megvalósítás szakmai és személyi feltételeivel kapcsolatos kérdéseket kísérte a legélénkebb vita. A beszélgetésről hamarosan bővebb összefoglaló jelenik meg honlapunkon.
4
Tanulságos volt az ismeretterjesztő lapok bemutatkozása is. Palugyai István kérdéseire Koszó-Stammberger Kinga főszerkesztő (Geo magazin), ifj. Vitray Tamás vezető szerkesztő (National Geographic), Bauer Éva felelős szerkesztő (IPM), Nagy Balázs és Heiling Zsolt (A Földgömb), Vámos Éva főszerkesztő (3. évezred) válaszolt. Szóba került, hogyan hat a médiaválság ezekre a lapokra, milyen stratégiák segítségével tudják fenntartani, esetleg növelni olvasótáborukat; milyen szerepe van az online megjelenésüknek; milyenek a külföldi tulajdonú kiadványok és a csak magyar hátterű lapok lehetősége a hazai piacon? A hallgatóság egyebek mellett a szakmai színvonal biztosítását, a terjesztés problémáit, köztük az utcai árusítás és az előfizetők arányát firtatták.
6
Ladányi Tamás rendkívül látványos asztrotájkép-bemutatója a fotósok és a csillagászat iránt érdeklődők számára is valódi csemegét kínált. Az előadó a The World at Night (www.twan.org) nevű nemzetközi asztrofotós szervezet magyarországi képviselője. Felvételei összekötik az eget és a földet, a tudományt és a művészetet. A képek készítésének műhelytitkaiba, szakmai trükkjeibe és emberi vonatkozásaiba is bepillantást nyerhettünk. Ízelítőül egy kép Ladányi Tamás fotói közül. Honlapján, a http://www.astrophoto.hu címen további szebbnél szebb felvétel található. A beszélgetés során vetődtek fel a képek felhasználásának jogi vonatkozásai, ezért a közeljövőben külön programot szeretne szentelni a TÚK ennek a kérdésnek.
7
A szombatra tervezett kirándulást elmosta az a vihar, ami gyakorlatilag csak a Balaton keleti medencéjét érintette, de így Tihanyt is. Hazafelé tartva, néhányan Paloznakon meglátogatták azt a napórát, melyet Ponori Thewrewk Aurél csillagászattörténész tervei alapján tavaly nyáron állítottak fel.

Tekintsék meg Trupka Zoltán fotóit a szemináriumról.

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s