Betekintés – könyvsorozat neves tudósokkal, a szerzők között a TÚK alelnöke

Új, tudományos ismeretterjesztő könyvsorozatot jelentetett meg az Akadémiai Kiadó, amelyben nyár óta már hat kötet látott napvilágot. A sorozat címe Betekintés. Az egyik kötet szerzője Lente Gábor, a TÚK tudományos alelnöke.

A Betekintés című sorozatban neves tudósok közérthető, személyes hangnemben írt, rövid könyvei jelennek meg, amelyek bevezetnek egy-egy tudományterületbe. A sorozat csak elektronikusan, az Akadémiai Kiadó mersz.hu felületén jelenik meg. Információink szerint oktatási intézményekből automatikusan hozzá lehet férni, más felhasználók számára elektronikus hozzáférést lehet vásárolni. A nyomatott könyveknél is szokásos módon újságírók számára lehet ingyen hozzáférést kérni a művekhez egy, a nyilvánossághoz is eljutó (elektronikus vagy nyomtatott) könyvismertető megírására tett ígéretért cserébe. Az első hat kötet elérhető INNEN.

A sorozat egyik kötete az Ezeregynél is több molekula meséi című, amelynek szerzője Lente Gábor, a Tudományos Újságírók Klubjának tudományos alelnöke.Lente Gábor műve egyéni, kivételesen személyes stílusban, képletek és ábrák használata nélkül, pusztán a szavak erejére támaszkodva vezeti be az olvasót a molekulák tudományába. A magyar versidézetek köré szervezett fejezetek azokat az alapvető összefüggéseket és fogalmakat tekintik át, amelyek a vegyészmérnökök, bányászok, kohászok, gyógyszerészek, anyagtudósok és bűnügyi helyszínelők szakmai gondolkodását az utóbbi két évszázadban meghatározták. Eközben e kötet rávilágít arra is, hogy hogyan lehet mozifilmekből származó emlékeinket a természet jelenségeinek megértése során hasznosítani. A könyvet mindenkinek ajánljuk, aki szeret olvasni, függetlenül attól, hogy az iskolában kedvelte-e a természettudományos tantárgyakat, vagy sem. Különösen is figyelmébe ajánljuk azoknak, akik osztoznak a szerző magyar nyelv iránti szenvedélyes elkötelezettségében. Lente Gábor vegyész a Pécsi Tudományegyetem professzora, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a matematikai kémia szakterületének nemzetközileg is ismert kutatója és a TÚK tudományos alelnöke.