A TANÁRBLOG A JUHARI ZSUZSANNA-DÍJ PÁLYÁZATÁNAK GYŐZTESE

A Tudományos Újságírók Klubja Juhari Zsuzsanna – az Élet és Tudomány egykori szerkesztője, a TUK alapító tagja, blogszerkesztő – emlékére 2020-ban ötödik alkalommal írt ki pályázatot a Juhari Zsuzsanna-díjra. Idén a Tanárblog oldal lett a győztes.

Idén először a blogok mellett videoblogok, vagyis vlogok szerzői is nevezhettek. A felhívásra 23 pályázat érkezett. Ezeket a TÚK képviselőiből és Juhari Zsuzsanna gyermekeiből álló zsűri értékelte. 2020-ban a díj átadására tervezett személyes rendezvény a járványügyi helyzet miatt több alkalommal meghiúsult, ezért a TÚK elnöksége úgy döntött, hogy a 2020-as díjak ünnepélyes átadására a 2021-es díjakkal egy időben, várhatóan 2021 nyarán kerül majd sor.

A díjat a zsűri ebben az évben az egy évtizedes múltra visszatekintő, a járványügyi korlátozások idején az online módszerrel történő oktatás támogatására kiemelkedő munkát végző Tanárblognak ítélte oda.

Juhari Zsuzsanna-díjban és az ezzel együtt járó pályadíjban részesül a

TANÁRBLOG

Író-szerkesztők: Nádori Gergely és Prievara Tibor

Elismerő oklevelet kapnak a következő, magas színvonalú blogok:

AMATŐRCSILLAGÁSZAT

Író-szerkesztő: Nagy Róbert

ÉLŐ CSILLAGÁSZAT KISS LÁSZLÓVAL

Előadó: Kiss László

KUGI

Író-szerkesztő: Kuglics Gábor

KVANTUMCIRKÁLÓ (Facebook, YouTube)

Író-szerkesztő: Kriváchy Tamás

PARALLAXIS (Facebook, Videó)

Író-szerkesztő: Horváth Ádám Tamás, Farkas Csaba, Vincze Miklós

PÉNZEK SZÍNES VILÁGA (YouTube)

Előadó: Tóth Csaba

PLANETOLOGY.HU (Facebook, YouTube, Instagram)

Író-szerkesztők: Kovács Gergő és Rezsabek Nándor

Minden blogszerzőnek és – szerkesztőnek szívből gratulálunk!

Lente Gábor tudományos alelnök, a zsűri elnöke