Újra személyes részvétellel rendezik meg a Kutatók Éjszakáját!

Már lehet regisztrálni a Kutatók Éjszakája programjaira, amely szeptember 24-én már délután megkezdődik. A programokat 75 intézmény: kutatóintézet, egyetem, iskola, kis- és nagyvállalat szervezi az ország számos pontján. Az eseménysorozatot az idén alakult Kutatók Éjszakája Alapítvány az Európai Tudományért támogatja.

Tavaly a járványhelyzet miatt a Kutatók Éjszakája programjain csak a világhálón keresztül, online lehetett részt venni, szemben a korábbi években megszokott, sok embert vonzó eseményekkel. Idén – a járványügyi korlátozások szigorú betartása mellett – újra lehetőség nyílik a személyes részvételre, és a tavalyi tapasztalatokra építve számos részt vevő intézmény a világhálón keresztül is hozzáférhetővé teszi a programjait, ezzel lehetővé téve a távolban levőknek is a részvételt, valamint azt, hogy számos előadást, kísérletet az esemény utáni időszakban is meg lehessen tekinteni.

Mivel a személyes részvétel sok esetben – a helyszín befogadó képessége miatt – csak korlátozott számú érdeklődő számára lehetséges, sok programon idén is csak előzetes regisztrációval lehet részt venni. Ezt az egyes programok mellett található ikon mutatja. A programokra való regisztrációhoz először a Kutatók éjszakája honlapján kell regisztrálni.

Összesen több mint ezer programot hirdettek meg a szervező intézmények, de ez a szám az esemény kezdetéig még növekedhet.