HERCZEG JÁNOS (1934-2022)

Nagy veszteség érte a tudományos újságírók közösségét. Életének 88. évében, április 30-án elhunyt Herczeg János neves matematikatanár, az Élet és Tudomány nyugalmazott főszerkesztője, a Tudományos Újságírók Klubja egykori elnökségi tagja.

Fotó: Burkus Alaxandra szívességéből

Herczeg János az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerzett matematika–fizika szakos tanári diplomát 1956-ban. Először Ócsán, a Bolyai János Gimnáziumban, majd Kispesten egy kísérleti szakmunkásképző középiskolában tanított, eközben félállásban az ELTE Geometriai Tanszékén is. Végül a Berzsenyi Dániel Gimnáziumba került, ahol a speciális matematika tagozatos osztályokban oktatott.

Egyetemista korától, 1954-től lett állandó szerzője az Élet és Tudománynak: Bizám Györggyel közösen írta a Logar Miska feladatai rejtvénysorozatot, melyből 1958-ban könyvet is megjelentettek. Utóbb a lapban Fenyő Béla főszerkesztő javaslatára Bizám és Herczeg országos mozgalmat indítottak A gondolkodás iskolája feladatmegoldó versenyükkel. A cikksorozatból a Műszaki Könyvkiadó gondozásában két könyv született, a Játék és logika 85 feladatban és a Sokszínű logika. Mindkettőt többször kiadták magyarul, de lefordították német, orosz, lengyel, szlovák és cseh nyelvre is. A gondolkodás iskoláját később Reiman Istvánnal, utóbb Pataki Jánossal 2008-ig szerkesztette.

Herczeg János 1974-ben a Magyar Rádió munkatársa lett, az Iskolarádió egyik szerkesztője. 1989-ben az akkoriban kialakult tematikus tudományos ismeretterjesztő magazinműsor készítőinek, a Gordiusz Műhelynek a vezetője lett. Megálmodta és megteremtette a Gordiusz Műhely műsorstruktúráját és módszereit. Alázattal, hivatástudattal szolgálta a tudomány eredményeinek közérthető terjesztését, közkinccsé tételét. Műsorkészítő szerkesztőként, műsorvezetőként, riporterként is kivette részét az általa indított sikertörténetből, amely két évtizedig tartott a közszolgálati rádió mindhárom akkori csatornáján. Tudatosan törekedett a természettudományok és a humán kultúra összefonódó területeinek bemutatására. Rádiós pályafutásának kiemelkedő teljesítménye a 221 adást megélt, Vekerdi Lászlóval készített riportesszé sorozata, A véges végtelen, ami átfogó tudomány- és művelődéstörténeti remeklés, igazi kultúraterjesztő misszió. Az első húsz adás nyomán 1996-ban hasonló címmel könyvet írtak. A Csillagórák Vekerdi Lászlóval című könyve pedig 2011-ben jelent meg a Typotex kiadónál.

Herczeg János lapkészítő emberként is maradandót alkotott. Az Élet és Tudomány ismeretterjesztő hetilapnak 1995–2004 között volt a főszerkesztője. A lap új fénykora fűződik a nevéhez. Szelíd bölcsességgel és rendíthetetlen kitartással vitte végig elképzeléseit, miközben megteremtette az alkotómunkához elengedhetetlen nyugalmat a szerkesztőségében.

Megerősítette a felgyorsult kutatómunka fontosabb eredményeit bemutató Első kézből rovatot, a Diákoldal melléklettel fiataloknak és tanáraiknak adott válogatott feladatokat, tanfolyam sorozatokat. A Mindentudás Egyetemével együttműködve, az előadások előtt megjelentetett érdekes interjúkkal egészítette ki az elhangzottakat. Épülni kezdett az Élet és Tudomány internetes változata és archívuma, mind a 32 oldala színes lett. Idejében a lap igazi tudásfeldolgozó műhellyé vált.

Nyugdíjba vonulása után társadalmi munkában haláláig szerkesztette az ÉT- Galéria képes rovatot. Kiderült, művészlélek rejtőzik a matematikus képzettség mögött. A lap amatőr fotós olvasóiból közösséget épített, beküldött képeiket gondolatszálakkal, gyémántcsiszolatú kis esszékkel fűzte össze. A galériában megjelentetett fotók szerzőinek biztatásként leírta meglátásait. Nagyon jellemzi őt az itt idézett szöveg. A fotón, amihez írta, egy sziklamélyedésben felgyűlt esővízben úszó színes falevelek láthatók. Rájuk két, keresztet formáló faágacska esett. A kis vízfoltban visszatükröződik a kék égbolt. János erről ezt írta a felvétel készítőjének: »Talányos ablak, amelyen átlátunk egy másik Világba. Fenti vagy lenti? Ránk bíztad a döntést… Mint ahogy abban is, hogy elvágyunk-e oda, vagy inkább maradunk? „Azt mondd meg nékem, hol lesz majd lakóhelyünk / Maradunk itt, vagy egyszer majd továbbmegyünk?” – halljuk Cseh Tamás rekedtes hangját. És töprenghetünk, hogy ez a kép egy ősi pogány mondavilágra utal-e, vagy a krisztianizálódott ég–föld leképeződés-filozófia. Rács vagy feszület a két merőleges pálca? Valójában vízszintesek, és vektoriális szorzatuk adja a menny–föld tengely irányát.

Mekkora a valószínűsége, hogy két lehullott ágdarab közel derékszögbe kerüljön? Ha nem így lett volna, ez a kép sem született volna meg, de még kellett a kis tócsát szegélyező fényszalag, és főként a két piros bogyó.«

 Az ezredfordulón összefogtunk, és lapjainkat, az Élet és Tudományt és a Természet Világa folyóiratot népszerűsítendő Ezrednyitó Tudományos Esték címmel előadássorozatot szerveztünk. Jeles szerzőinkkel együtt bejártuk a hazai iskolavárosokat, határainkon túli magyar tannyelvű iskolákat, népszerűsítettük lapjainkat és a természettudományt. Személyes jelenlétünkkel is építettük a kapcsolati hálót, megnyerve sok tanárt, értelmes diákot közös ügyünknek. Erdélyben egy idő után már el is várták megjelenésünket a Bolyai Nyári Akadémia nevezetesebb rendezvényeinken. Matematikatanárok lévén, különösen jó kapcsolatokat ápoltunk az erdélyi Bolyai-kutatókkal.

   Amikor a neves marosvásárhelyi professzor, Weszely Tibor új könyve – Bolyai János – Az első 200 év – megjelent, Herczeg János ezt nyílt levél formájában így méltatta a Természet Világában:

Kedves Tibor!

Az idei szabadságomon azzal ajándékoztam meg magam, hogy első szavától az utolsóig elolvastam könyvedet. Veszélyes vállalkozásnak bizonyult.

   Közben a mi szelíd Dunánk – megunva a németek, osztrákok gátlástalan (vagy inkább nagyon is gát-lós) természetátalakítását – nyújtózkodott egy nagyot, és jött bizony fel a víz az én tahibeli kertem aljában is. Szomszédnőm épp a legérdekesebb részek olvasásakor kiabált át a kerítésen, hogy a polgármesteri hivatalban osztják a homokzsákot, menjek érte. Én azonban lementem a vízpartra, ami akkor már kertünk lejtőjét annak alsó harmadában keresztezte. A vízfelszíntől a várható maximális emelkedés távolságában elképzeltem egy hiperszférát, és úgy becsültem (euklideszi geometriával közelítve), hogy az még a házam alatt marad, így – bízva a geometriában – visszatértem könyvedhez. (Egy-egy fejezet közti meditálásként azért át-átmentem a szomszédnak homokzsákot tölteni.)

Alighanem az ismeretterjesztés remekművét alkottad meg. Tökéletes arányérzékkel adtál mindenből sokat, de nem többet a kelleténél… Ennek a kötetnek ott kellene lennie minden művelt magyar ember könyvtárában, és az iskolákban felvenném a kötelező olvasmányok listájára. Magam is gazdagodtam általa, pedig már tudtam egyet s mást ebben a témakörben.”

Mindezt azért is idéztem, hogy említés essék Herczeg János nagy szerelméről, a Dunáról, hiszen ő ezt egy matematikatörténeti munka méltatásába is becsempészte. E vonzalom bővebb kifejtése egy nagyobb írás témája lehetne.

Herczeg János a Tudományos Újságírók Klubjának évtizedig volt elnökségi tagja és a Hevesi Endre-díj Alapítvány kuratóriumi elnökeként is dolgozott.

Munkásságát számos elismerés övezte: Beke Manó Emlékdíj (1974), Hevesi Endre-díj (1990), Prométheusz-érem (1993), Táncsics Mihály-díj (1994), Akadémiai Újságírói Díj (1996), Honoris causa Jedlik Ányos-díj (2000), TÚK Enciklopédia Díj (2001), Rátz Tanár Úr Életműdíj (2005).

Nemrég még azt írtam neki egyik szép munkájának elismeréseként:”Folytasd tovább A véges végtelenig!”Most meg már a halálhírével kellene megbirkóznom valahogyan. Kedves János! Sokunknak nagyon fogsz hiányozni!

                                                                                                             Staar Gyula