A TÚK ÚJ ELNÖKE KOCSIS-M. BRIGITTA, FŐTITKÁRA REZSABEK NÁNDOR LETT

Tisztújító közgyűlést tartott május 5-én a Tudományos Újságírók Klubja a Természettudományi Stúdió Zsombolyai utcai központjában.

A közgyűlés megválasztotta kilenc tagú elnökségét a 2023-2026-os ciklusra, majd alakuló ülésén megválasztotta tisztségviselőit.

A TÚK elnöke Kocsis-M. Brigitta, tudományos alelnöke dr. Lente Gábor, főtitkára Rezsabek Nándor lett, akinek munkáját két főtitkárhelyettes segíti, dr. Hollósy Ferenc és Trupka Zoltán.

A TÚK új elnöksége

Az elnökség tagja lett Kapitány Katalin, Kertész Bernadett, Németh Csaba és Tóth Éva is.

Az EUSJA nemzeti küldött továbbra is Palugyai Istrván örökös tiszteletbeli elnök lett.

Dürr János korábbi, három cikluson át volt elnököt a közgyűlés az alapszabályban rögzített jogával élve tiszteletbeli elnökké választotta.

Dürr János, korábbi elnök gratulál Kocsis-M. Brigittának, a TÚK újonnan megválasztott elnökének

A számvizsgáló bizottság új tagjai: dr. Gács János és Grosschmid Péter lett, Kovács Gergő korábbi tagságának megerősítése mellett.

Advertisement