Month: December 2017

Staar Gyula köszöntése

A Tudományos Újságírók Klubja egyik alapító tagja, tagtársunk,
Staar Gyula
ez év júniusában
távozott a Természet Világa folyóirattól.

A Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Lovász László december elején fogadás alkalmával fejezte ki köszönetét és nagyrabecsülését szerkesztői munkáságáért az MTA akadémikus és MTA-tagjai és nevében. Meghívólevelében a következőképpen fogalmazott: „Staar Gyula, a magyar tudományos újságírás meghatározó alakja, több mint négy évtizednyi áldozatos munka után, ez évben visszavonult az aktív szerkesztői tevékenységtől. Főszerkesztői irányításával és értékes szerzői munkájával elérte, hogy a Természet Világa folyóirat közel másfél évszázados múltjához méltó színvonalú ablakot nyit olvasóinak az agrár- és műszaki tudományok, az informatika és matematika, az orvostudomány és a természettudomány fejlődésére. Főszerkesztői újításainak köszönhetően a folyóirat olvasóként és szerzőként is egyaránt meg tudja szólítani a középiskolásokat, tanáraikat és a magyar tudomány vezető kutatóit – határon innen és túl.”

A borítóképen: a fogadás résztvevői (balról: Pap László, Dürr János, Kapitány Katalin, Patkós András, Schiller Róbert, Vida Gábor, Vesztergombi Katalin, Lovász László, Staar Gyula, Horváth Gábor, Kordos László, Vizi E. Szilveszter, Sótonyi Péter)
(Mészáros Ildikó felvétele)

Advertisement