Ókorkutatóé a Bolyai-díj

Ritoók Zsigmond ókorkutatónak ítélte oda a 2009. évi Bolyai-díjat az elismerés sorsáról döntő testület. A magyar tudomány legnagyobb értékű, az idén már nettó 100 ezer euróval járó kitüntetését Sólyom László köztársasági elnök adta át. A Nemzeti Színházban megrendezett ünnepségen a díjazottat Bajnai Gordon miniszterelnök is köszöntötte.

Ritoók Zsigmond akadémikus az ELTE Bölcsészettudományi Karának emeritus professzora. A kutató az ókortudományon belül az antik irodalommal és esztétikával, a korai görög epikával és drámával foglalkozik elsősorban. A most 79 éves tudós tanársegédként, illetve gimnáziumi tanárként kezdte a pályáját, majd 1970-től az MTA ókortudományi tanszéki kutatócsoportjában dolgozott főmunkatársként. 1986-ban kezdett tanítani az ELTE-n, 1987 és 1993 között vezette a latin nyelvi és irodalmi tanszéket. Időközben vendégtanárként a grazi és a heidelbergi egyetemen is előadott. 1999-ben vonult vissza az oktatómunkából, kutatóként viszont azóta is rendszeresen publikál. Tudományos és társadalmi elismerésekben eddig sem szűkölködött: 1985 óta az irodalomtudomány doktora, 1993 óta az MTA rendes tagja, 1992-ben a Szent-Györgyi Albert-díjjal, 1995-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével, tavaly ugyanennek az elismerésnek a csillaggal ellátott fokozatával jutalmazták, 2001-ben pedig Széchenyi-díjat kapott.

A jelenleg mintegy 28 millió forintot érő Bolyai-díj a tudomány és a kutatás legrangosabb hazai elismerése. A kétévente (idén sorrendben ötödször) odaítélt díj sorsáról 15 tagú, a döntésig titkos összetételű bizottság határoz. A testületbe hét tagot a Magyar Tudományos Akadémia, hetet az alapító tagok jelölnek, a 15. tag a magyar köztársasági elnök.

A tudományterülethez nem kapcsolt díjat olyan magyar állampolgárságú, illetve magyar származású tudós kaphatja meg, aki nemzetközi mércével is kimagasló eredményt ért el a kutatásban. A díj összege az alapítók (Karsai Béla, Lantos Csaba, Somody Imre, Várkonyi Attila, Alexander Brody) magánvagyonából származik. Az NKTH a Kutatási és Technológiai Innovációs Alapból 12 millió forinttal járult hozzá az esemény megrendezéséhez.

A Bolyai-díj Alapítványt 1998-ban hozta létre magánvagyonából Karsai Béla, Lantos Csaba, valamint Somody Imre és felesége. 2001-ben csatlakozott az alapítókhoz Várkonyi Attila és Alexander Brody. Lukács János világhírű történész és Oláh György Nobel-díjas kémikus idén vállalt védnökséget a díj fölött.

2000-ben Freund Tamás neurobiológus, 2002-ben Roska Tamás villamosmérnök, 2004-ben Bor Zsolt lézerfizikus, 2007-ben Lovász László matematikus részesült az addig 50 ezer euróval járó elismerésben.

Hargitai Miklós, Népszabadság online, 2009. május 25.

Leave a comment